magyar english
Cincér Hírlevél
Szakvezetési segédlet
Hiúz Ház – Erdei Iskola és Látogatóközpont Királyréten
Kökörcsin Ház
Nemzeti Parki Termék védjegy

Közadatkereső
Földművelésügyi Minisztérium
Haszonbérleti pályázati felhívások

A 1338/2015 (V.27.) Kom. határozatban rögzített feladat végrehajtásához kijelölt kapcsolattartó adatai:

Kispál Dóra,
birtokügyi referens
Tel.: + 36 1 391 4623
E-mail:
kispald(kukac)dinpi.hu

» Fenyőrigó
Fenyőrigó
 


 

 

 

 

 

 

 


Turdus pilaris (LINNAEUS, 1758)

Bár ez a rigóféle, az 1980-as évek óta rendszeresen fészkel Magyarországon, az emberek mégis inkább a telente megjelenő és a városi parkok fáit ellepő óriási csapataik révén ismerik.

Elnevezése miatt azt gondolhatnánk, hogy a fenyőfák környékén kell keresnünk, ám mint az már más madárneveknél kiderült, ez nem teljesen így van.

A nagyobb városok parkjait telente ellepő fenyőrigókat elsősorban a sorfaként ültetett nyugati ostorfákon figyelhetjük meg, amint annak a termését fogyasztják.

A fenyőrigó elnevezés abból az időből származik, amikor ezt a madarat még nagy tömegben (étkezési céllal) vadászták, illetve hurokkal, léppel fogták. A fogott madarakat a nagyobb városok piacain értékesítették. Különösen kedveltek voltak a borókásokban fogott madarak, mivel ezeknek a húsa az elfogyasztott borókabogyó miatt (állítólag) különleges, fenyőillatú volt. Ma már hazánkban a rigóevés szerencsére kiment a divatból, ám egyes mediterrán országokban, (többnyire illegálisan) még ma is esznek énekesmadarakat.

Népi nevei: fenyőmadár, fenyvesrigó.

Letöltés

   
 
1288968359 Oldal nyomtatása
Facebook
Sas-hegyi Látogatóközpont
Alcsúti Arborétum
Ócsai Tájház
Pál-völgyi-barlang
Pilisi len Látogatóközpont
Szemlő-hegyi-barlang
Jókai-kert
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design